Ez a rovat a nagy egymásratalálásokról szól. Ez egy örök szerelem. El lehet tőle időlegesen távolodni, de akit egyszer megérint ez a zene, annak sorsa megpecsételődött

1969 őszén egy Róma környéki strandon egész álló nap Wurlitzer bömbölt. Többször is felhangzott egy kőkemény dal, egy üvöltő hang hasította a levegőt, hihetetlen hangmagasságaival. A gitár egy lejáró motorrá alakultát, aztán a dal közepén mindenféle gyári kopácsolások, fűrészek és nyögések hallatszottak. Majd újra gitár, motor és üvöltés. Alapvetően muzikális szüleim elszörnyedve kérdezték tőlem, hogy "mi ez a borzalmas szám?" Amikor már valaki ötödször dobott be pénzt erre a dalra, kíváncsiságból megnéztem a wurlitzert: a zenekart Led Zeppelinnek hívták, a dal pedig a Whole Lotta Love volt. Egy év múlva már Zep-rajongó voltam.
Göbölyös N. László (1989)

Apám az őshazában (Szu) dolgozott, és mikor hazatért, egy orosz kiadású válogatáslemezt is hazatelepített. A nyugati rock nagyjai sorozat hatodik darabját a Led Zeppelinnek szentelték "Lesztnyicá Ná Nyebeszá" címmel. (Kezdetben azt hittem ez egy orosz zenekar, amely angolul énekel mivel a számcímeket is lefordították a borítón.) Az albumon hét szám, és a lemez utolsó száma a When The Levee Breaks volt. 95-ben tavasszal történt, egy reggeli órában hallgattam meg először. Azt a napomat egész estig ez a szám töltötte ki. Azóta gyakorlatilag már nem maradtak barázdák a lemezen.
Bálint Csaba (1998.04.01.)

Két barátommal zenét hallgattunk egy este. Többnyire blues és jazz-témák hangzottak el, ami nem igazán kötötte le a figyelmemet.(Nameg a kezemben lévő pohár tartalmára is jobban koncentráltam.) Az amerikai jazztől az arabig minden előkerült és ők folyamatosan bombázták egymást a különböző hangszerelési és "szereposztási" problémákkal kapcsolatosan. Az esetek többségében én már a kérdést sem értettem. Aztán hirtelen előkerült egy friss szerzemény, a NO QUARTER, és a Kashmir. Máris megkezdődött volna a vita az akkori kritikákat megcáfolandó Plant hangját illetően, de innentől kezdve már én kérdeztem.
Bolytos Ibolya (1998.12.11.)

Tulajdonképpen úgy ismertem meg a Led Zeppelint, hogy mikor másodéves voltam a SZOTE-n, évfolyamtársaimmal elmentünk egy CODA koncertre, és nagyon élveztem. Akkor még nem nagyon volt fogalmam róluk, de baromi jóléreztem magam, és mikor legközelebb mentem már nagyon kívántam a Zeppelin dolgokat, habár akkor nem nagyon tudtam melyik szám melyik. Akkoriban sokszor hallottam a CODA-t mert Szegedre sokszor jöttek, meg a csörgei fesztiválra, meg Pécsen is voltam koncertjükön.
Kis Adrienn (1998.12.11.)

Egy zord nyári estén kebelbarátom keresett fel, és mondta: - Olyan zenét hoztam ecsém, mitől petéket rax le. Mondom erre neki: - Pakold be a cuccba (a "cucc" a magnót jelentette ...) és meglátjuk utódaimat. Erre ő berakta az anyagot, és puff ... felbődült Jones basszusjátéka a How Many More Times kezdőtraktusaira. Ekkor már teljesen hatása alatt voltam a grupnak. Aztán jött a Living Loving Maid. Az élvezet orgazmusig jutott...Ez történt kb. két éve.
Pförner (Zepmen) Mátyás (1998.12.17.)

Két haverom és én elkezdtünk gitározni tanulni. Egy nap mindhárman bevittük a gitárokat a suliba. Az egyik szünetben kimentünk az udvarra és megmutattuk egymásnak azokat a dalokat, melyeket addig megtanultunk. Ekkor az egyik srác előadta nekünk a Stairway To Heaven intróját, és persze mi azonnal megtaníttattuk vele, de kíváncsiak voltunk az egészre, és beszereztük az Untitled albumot, melyet aztán több másik követett.
Karosi Gergő

A 90-es évek közepén egyik rokonomnál szilvesztereztem. Ő blues-rock rajongó volt, és megkértem hadd forgassam fel a szobáját lemezek után kutatva. Volt nála Jetro Tull, B. B. King és számtalan jobbnál jobb előadó, mikoris a következő CD-re ez volt ráírva: LED ZEPPELIN. Hallottam, és láttam már ezt a két szót nagybátyám ping-pong ütőjén, meg anyám egy hetvenes évekbeli pólóján...(a gyökerek) ezért meg kellett hallgatnom. Az első szám a Black Dog volt, amit egymás után hatszor hallgattam meg, annyira megfogott. Igencsak "bezsongtam", és ettől kezdve megszereztem az első pár albumot. Eltelt egy-két év, és ekkor láttam meg egy plakáton: The Guitar And The Voice Of Led Zeppelin. Erre el kellett mennem, kerül, amibe kerül. Ott is voltam az első sorban a barátnőmmel, és a tömeg szorításával együtt. Ettől a hétfői naptól kezdve valami megváltozott bennem...valami őrület lett úrrá rajtam...
Bosznai Izsó (1999.05.11.)

Egyik barátom megmutatta a lemezgyűjteményéről készített katalógusát, és fölajánlotta, hogy ha bármi kell ő átmásolja nekem kazettára. A lemezeket jobbára a bátyja gyűjtötte, ő csak úgy "megörökölte" tőle. Szóval megnéztem a listát: volt rajta vagy 100 album. Megakadt a szemem a Led Zeppelinen. Gimnáziumi osztálytársaimtól hallottam már a zenekar nevét, és zavart, hogy nem tudok róluk semmit. Tehát egyszerűen sznobságból választottam őket. De amit kaptam, az mellbevert. A IV. albumot másolta át a barátom, és - igen nálam is - a Stairway To Heaven talált be elsőként a lelkem közepébe. Aztán a When The Levee Breaks következett. Már ekkor éreztem, hogy ez több mint egyszerű zene, ilyet még sehol senkitől nem hallottam: nagyon ösztönös, nagyon expresszív, nagyon személyes volt. Átmásoltattam az összes albumot, és hallgattam és hallgattam... Olyan volt nekem, mint a drog. A Since I've Been Loving You, a No Quarter, a Rain Song és a többi csodálatos nóta segített felülemelkedni a mindennapok egyhangúságán, miközben "magambaszívhattam" őket. Számomra elképzelhetetlen, hogy bármelyik másik zenekar zenéje ilyen személyesen érintsen meg.
Urbanics Vilmos (1999.06.14.)

A bátyámon keresztül ismertem meg, ő meg az unokabátyjától, aki nem tudom honnan. Szóval ismertem a Zepet már tíz éves korom óta, de 13-14 évesen fogott meg igazán. Most 27 vagyok, de azóta sem találtam ennél jobbat. Azt nem felejtem el mikor megtetszett a Bring It On Home. Én is próbáltam sok emberrel megismertetni, a húgom is szerette, és első barátnőmet is a közös Zeppelin-rajongáson keresztül ismertem meg.
Nagy Bálint Zoltán

Apám mondta, hogy: "Hallgassál csak bele ebbe a számba!" - ami éppen a rádióban ment. A Heartbreaker volt az, és utána még egy pár, amit rögtön fel is vettem. Már azelőtt is vonzódtam a régi gitárok hangjához, nem is tudom, olyan nyers, nagyon szeretem. Ekkor még igazából semmit sem tudtam a Led Zeppelinről, csak amit apám mesélt, hogy ők ilyen számokra nyomultak a 70-es években. Azt a pár számot sokszor végighallgattam, és a végső lökést az adta, mikor megvettem életem első teljes Led Zep albumát, miután láttam a TV-ben egy részletet a koncertfilmből. A Stairway To Heaven volt. Aztán megvettem a Kettest, gondolhatjátok, hogy jött a többi...
Kazai Viktor

Szóval a nagy egymásratalálás? Még gimis voltam nagyjából 1985-86 tájékán, és már akkor is megrögzött rockrajongó. Először egy réges-régi rocklexikonban olvastam a bandáról. A könyv bal oldalán Page, a fejezet pedig a kemény fémzene apostolairól szólt. Az első részt a Zepnek szentelték, aztán jöttek a többiek: Purple, Sabbath, Uriah Heep. Hamarosan hallottam egy Purple kazettát, és akkor úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy a többieket is megismerjem. A Zeptől az elsők voltak: Whole Lotta Love; Heartbreaker; Living Loving Maid. Aztán hamarosan megszereztem az első teljes albumot, a II-est, majd a IV-est. , aztán sorban az összest. Aztán az egyetemen már én is terjesztettem a hitet. A feeling azóta is töretlen.
Szijjártó László

Az első Led Zeppelin számot 1995 őszén hallottam a Danubiusz rádió kívánságműsorában. A Good Times Bad Times volt az, emlékszem egy csaj kérte az öccse születésnapjára. Véletlenül felvettem (valamit felvettem előtte és elfelejtettem kikapcsolni a magnót). Nagyon imponáló volt a gitárjáték, és az összhang a dob és az ének között. Megvettem az I. albumot. Eltelt fél év, és megint csak a Danubiuszon lenyomták a Heartbreakert. Akkoriban kezdtem gitározni tanulni és megfogott a dallamos riff. De mikor elkezdődött a szóló padlón voltam: Hogy lehet így gitározni?! Aztán ami a többi albumot illeti már meg sem álltam a közeli CD-kölcsönzőig...
Listár Márton (1999.09.08.)

Barátomnál minden pénteken összejövetelünk szokott lenni és (úgy hét éve) büszkén mutatta legújabb szerzeményét, egy "Rock Story" féle Best of Zep kazit. Természetesen a Stairway-t, meg a Whole Lotta Love-ot már ekkor is ismertem a médiából, de csóró diák lévén nem vehettem meg mindent, amit szerettem volna. Ezen ismeretek birtokában bátran mondtam neki, hogy: "Nosza dugca be a magnóba" - mert tudtam, csalódni nem fogok. A Living Loving Maidhez érve pedig minden meggyőző erőmet latba vetve sikerült kölcsönkapnom a kazit. A lendület nálam is töretlen azóta.
Bihary Károly

1976-ot írtunk Magyarországon, akkoriban nem igazán lehetett kemény rockzenét hallani a rádióban. Hanglemezt úgyszintén nem lehetett beszerezni, kivéve ha valaki a családban külföldön dolgozott, illetve a Múzeum körúton álldogáló nepperektől igen borsos áron. (A zsebpénzemet természetesen én is mindig itt költöttem el) Tehát ha rockzenét akartunk hallgatni maradt a Szabad Európa. Itt Cseke László mutatta be az újonnan megjelent lemezeket. Laci barátommal ott ültünk a nagy világvevő rádió előtt és megpróbáltuk a sok sistergésből kivenni a zenét. Persze az adást direkt zavarták idehaza. Akkortájt már Deep Purple-t, Black Sabbathot hallgattam. Cseke László nagy élménnyel számolt be arról, hogy megjelent a Led Zeppelin legújabb albuma a Presence. Már ismertük a Zepet, de nehezen tudtuk megemészteni azt a sokféleséget, amit nyújtott. Cseke László elindította azt a bizonyos lemezt, és rögtön az első számnál valami hatalmas energia áradt a zenéből. A szám címe: Achilles Last Stand volt. Éreztem az energia szétáradását a testemben, teljesen magával ragadott, úgy éreztem ez már több, mint zene, itt iszonyú érzések szabadulnak fel. És jött a következő monumentális darab, a Tea For One. Ez a lemez átértékeltette velem a zene fogalmát. Rájöttem nem elég zenélni, azt át is kell adni, és ebben a legnagyobb a Led Zeppelin. Egyre több zenét hallgatok, de 1976 óta a Zeppelin a csúcs. Most a 37. évemet taposom, sokan mondják, hogy már ideje lenne kinőni ebből, de sajnos ők nem élték át azt az életszemléletet, amit én a Zeppelinnel átéltem. Üdvözlettel Magyarország legnagyobb Zeprajongója
Rausch Tamás (2000)

Az én történetem 10 éves koromban kezdődött. Akkor az én műegyetemre járó bátyám kollégiumi szobájában azt mondta: "Most nagyon figyelj, mert valami fantasztikusat mutatok neked." A Rock And Roll és a Stairway To Heaven volt. Gyerekfejjel valami megfogott és 16 éven keresztül érlelődött mai Zepimádatom, amelyért nem lehetek elég hálás a bátyámnak.
Kelemen Ibolya (2000.01.07.)

Az én Zepizmusom még nagyon friss! (De jobb későn, mint soha :) Két éve (gimi első után) egyik évfolyamtársam a nyári szünetben lejárt a helyi könyvtárba, és módszeresen kivette az összes albumot. Gondolhatjátok, hogy amit hallott, "ellopta a lelkét"...Fél éven belül egy fél osztálynyi fiút sikerült "megfertőznie". Közben alakult egy zenekar is, amely #1 számú repertoárjának felét nagyrészt a Zep teszi ki. Erről a többiek tudnának bővebben...
Pallag Péter

98 március végén késő este nem volt kedvem nagyon aludni, helyette inkább tévéztem. a Z+-on volt akkor egy olyan műsor, hogy Kő Kövön. Nagyon megragadott egy marha energikus szám: a Led Zeptől a Whole Lotta Love (vajon miért?). Már ismertem valahonnan, de hogy ez lett volna a Zep, arra nem is gondoltam volna. Ráadásul láttam egy Gibson Les Pault, ami azóta is a kedvenc gitárom. Másnap kölcsönkértem a barátomtól a Remasters dupla CD-t és elkezdtem hallgatni. Az elsőre még nem jött be igazán (addigi kedvencek: Republic, Aerosmith, Guns 'n Roses), de a másodikra már tudtam, hogy ez az én zeném. A nyáron pedig kivettem a könyvtárból az összes stúdióalbumot + BBC Sessions, és át is vettem őket, sőt a koncertfilmüket is megnéztem. Lenyűgözött Page játéka, Jones kegyetlen basszusa Robert éneke és persze Bonzo nehéztüzérsége. Nyár végén már Zep-rajongó voltam. Ez még semmi: eljutottam ennek hatására más zenékhez is: Who, Jimi Hendrix, blues (John Lee Hooker, Muddy Waters), stb. Azóta is gyarapodik a zenegyűjteményem, ezt terjesztem is a haverok között. Felnyitotta a szemem (ez (is) a rendeltetése). Meghozta a kedvem a gitározáshoz is. Ez nem semmi! Most egyébként 19 vagyok.
Mészáros Gergő (2000.05.23.)

Talán kezdhetném azzal is, hogy kis csipisz koromban, vasárnap esténként A Hét főcímzenéje a How Many More Times volt. Csak hát akkor még azt sem tudtam, mi fán terem a Led Zeppelin. Az első élmény hetedikes koromban ért, jött egy új srác az osztályba, neki volt pár Zep-száma felvéve kazettára. Aztán megjelent az In Through The Out Door, lehetett kapni itthon indiai vágásban, nekem nem volt meg, de a kölcsönkapott lemezt Anyukám legnagyobb bánatára a Zephez illő hangerővel hallgattam naponta legalább ötször... Nyiladoztak lassanként a maszek lemezboltok (80-as évek eleje/közepe), és szép lassan megvásárolgattam a Zeppelin-lemezeket. És nem bírtam kinőni belőle, azóta sem :-)))
Kemsei Zoltán

Nos, én tulajdonképpen először G.N. László nagyszerű könyvét olvastam el, melyen keresztül teljesen a Zep hatása alá kezdtem kerülni. Sajnos Fater CD-i (akkor még csak 3 volt...) épp kölcsönben voltak, így 1 hétig rágtam a körmömet, hogy végre meghalljam... Meghallottam!! Először a Stairway-t és a Whole Lotta Love-ot, majd a Kashmir-t és a többit! A lemezek és dalok hangulata lenyűgözött. A dobhártyaszaggató hard számoktól, a blues-on, a folkon, a szintis számokon át, a könnyfacsaró szövegű, gyönyörű akusztikus dalokig mindennel találkozhatunk. Természetesen elmentem a pesti koncertre, utána az államat keresgéltem még vagy egy héten át. Megnéztem a filmet is, és rájöttem: hiába Deep Purple, vagy Black Sabbath, Jimmy-éket nem lehet utolérni. Ritchie ujjai azt hiszem legémberedtek volna egy Dazed And Confused-tól. Úgy gondolom, hogy talán Jimmy az egyetlen gitáros, aki Jimi Hendrix-szel felveheti a versenyt. Egyszerűen a rock történet legjobb 4 zenésze állt össze és alkották a legjobb bandát.
Már csak egy dolgot bánok: nem éltem 30 évvel ezelőtt Angliában.
Baranyai Gergő (2000.10.03.)

Mintha tegnap lett volna, mikor Radics Bélától 1970-ben kaptam egy magnetofonszalagot és nagyon nehezen tudtuk meghallgatni, mer a magnetofonom az nem igazán működött. A szomszédból kölcsönkértünk egy másikat. Az egyik húzta a szalagot, és a másik játszotta le. És akkor hallottam először a Good Times, Bad Timest.
Póka Egon (2001.02.01.)

Jómagamat nem tartom Led Zeppelin rajongónak, de nagyon szeretem őket, és ott szeretnék lenni a kövi magyar koncijukon. Hogyan ismertem meg? Hát én mindig is régi zenét hallgattam - Status Quo, Deep Purple, Queen stb. - Aztán jöttek "ezek"... fura - kissé füves... - zenével, rögtön leültettek a hifi elé. Biza, ez volt úgy 1994-5-ben. Aztán rájöttem, hogy a lassú számok is dögösek - eleinte csak a húzós dalokat bírtam (Ramble On, Whole Lotta Love, Rock N Roll). Mostanság már Tisztelem őket és nagyon is várom, hogy jöjjenek ide, hogy bulizhassunk. Én mindent meghallgatok - kivéve Disco + amibe' nincs hangszer -. Szóval Punk, Hard Rock, Metal stb... de a zene az a Zeppelin, a Dire Straits (elsődleges kedvencem), Queen, Deep Purple és a Quo marad. Ez így van helyén, úgy hiszem.
Bálint Viktor, alias POMY (2001.02.20.)

Szóval, jóóóó pár éve még top 20 számokra nyomultam az MTV-n, (értsd: egy-egy szám tetszett, de semmi konkrét stílus.). Azonban hamar rájukuntam, kellett a váltás. Néha ugyan leadtak egy-két régebbi számot is, amik úgy szintén bejöttek. Akkoriban nyílt a városban egy hangtár, tehát irány befele keressünk valamit. Nézelődök a polcon: Led Zeppelin: Houses Of The Holy, hmmm mintha már hallottam volna erről a bandáról itt-ott na hallgassuk meg. A hatás leírhatatlan volt: egyszerűen minden szám kurva jó volt egytől egyig. Hát ilyen élményben még nem volt részem. Olyan albumot már hallgattam akármilyen együttesektől, hogy voltak jó meg rossz számok rajta, de hogy komplett az egész fasza....Tudtam, hogy rátaláltam a zenémre.
Kun Márton Róbert (2001.04.27.)

Nem is az hagyott nyomott, hogy ismertem meg, hanem hogy hogyan szerettem meg. 13-14 éves koromban hallottam először a Zep-ről, mert abban az időben minden rock-kal kapcsolatos könyvet elolvastam. (Azt a néhányat ami volt.) Először a Presence-t ismertem meg, és persze néhány közismert dalt. Jó, jó de nem volt olyan nagy hatással rám. 15 éves voltam, mikor jött a film. Akkor éreztem, hogy valami lesz, de még nem értettem igazán. Aztán kollégista koromban, 20 évesen kezembe került valakitől a III. Éjszaka meghallgattam és amikor a Since I've Been Loving You véget ért, akkor azt mondtam, hogy a blues-t lehet, hogy a négerek találták ki, de a fehérek csináltak belőle zenét. Azon az éjjelen elkaptam a fonalat. Hihetetlen nagy hatással volt rám ez a lemez. Néhány hónap alatt begyűjtöttem majd az összes Zepet. Pillanatok alatt megváltozott számomra a zenében minden. Van zene, meg van a Zep. Szerintem az egész Zep egy Whole Lotta Love. Amikor a Ten Years Gone-t először hallottam, azt hittem kiszakad a lelkem. Ember így nem játszhat gitáron!
Márta Attila (2001.08.26.)

A 80-as évek elején hallottam az első komoly Led Zeppelin anyagot. Göczei Zsuzsa a lemezbörze helyett című műsorában beharangozott 2 exkluzív koncertfelvételt. A története a következő volt: Látogatást tett a BBC-nél és betekintést nyert a BBC saját készítésű koncertfelvételeket tartalmazó hangtárába. A vendéglátók ajándékképpen felajánlották, hogy választhat 2 koncertfelvételt a gyűjteményből. Ő két felvételt kért. Az egyik a Led Zeppelin BBC koncertje volt a másik pedig egy Duran Duran koncert. Rögzítettem és egyből megszerettem. (csak halkan mondom a Duran Duran is baromira tetszett) Akkor egyetlen egy szám volt ismerős, a Black Dog. A polimer kazetta ma is meg van, benne az RTV újságból kivágott track lista. A BBS SESSION cd kiadásakor túrtam elő a kazit. A Duran Duran nem élte túl a krónikus kazetta hiányt. (sajna)
Kozák Zoltán (2002 nyara)

Az egész asszem 2002-ben kezdődött. Otthon hallgattam az Iron Maiden 7th Sonját, közben apám bejött gépezni, és megjegyezte, hogy ez jó zene, olyasmi, mint a Led Zeppelin. A nevet hallottam már, úgyhogy gondoltam, ha van olyan jó, mint a Maiden, megnézem, milyen. Rögtön kunyiztam egy Best of Led Zeppet, és aznap este már javában gitároztam a Whole Lotta Love-ot (akár hiszitek, akár nem, elsőre leszedtem a riffet!), másnap pedig már a Stairway-t is megtanultam gitározni. azóta töretlen a lendület!
Üdv,
Laci (2003.05.05.)

Tízenegy-tizenkét éves lehettem. Volt egy csöves Orion rádiónk, tudjátok, varázsszemmel. Háború előtti darab volt. Ezen hallgattuk a Szabad Európát, Luxemburgot, satöbbit, ahol zene jött, Teenager Party és hasonlók. Ez olyan '75 körül volt...A Teenager Party-ban hallottam először a Black Dog-ot. A bátyámmal maj' megőrültünk. Én nem hallottam sose előtte ilyet, de azóta Zeppet hallgatok. Nem az első, de sok évvel későbbi releváció volt, amikor megszereztem a The Song Remains The Same koncertlemezt. Hey! Érdekes, hogy a filmet tavaly előtt kaptam meg ajándékba, a fiaim és az én nagy örömömre.
Bessenyei László (2003.11.01.)

Ezt az oldalt a Fiam mutatta meg (Baranyai Gergő fentebb már vall a nagy egymásratalálásról). Elolvasás után döntöttem úgy, hogy helyesbítem kicsit az írását. Már magzatként hallgatta a Zep-et, ugyanis állandóan ez szólt ha én otthon voltam éppen. 1970-ben - 13 évesen a SZER-t hallgatva, a zavaróadók sípolása közepette szólalt meg a számomra első nóta: Living Loving Maid (She's Just A Woman). Az a kezdő riff!...Ilyet addig sehol sem hallottam. Volt egy Qualiton M9 kétsávos-orsós magnóm, Orion csöves rádióm és KH-ról a Komjáthy-műsorból mikrofonnal sikerült felvennem. Mondanom sem kell, állandóan ez szólt. LP abban az időben csak a jómódúak kiváltsága volt, de azoknak a nyúlós Táncdalfesztivál-zenék szóltak. Maradt a vadászás. Rengeteg időbe telt, míg egy-egy számot el tudtunk csípni, aztán ment a cserebere. A minőség? Ma meg sem lehetne hallgatni, de akkor ez volt a csúcs. Akik ide írnak, azoknak nem kell bemutatni a LED ZEPPELIN-t. Ez egy olyan csapat volt, hogy még megközelíteni sem tudja egyetlen banda sem. Annyi változatosság, annyi erő van bennük, amit csak az érthet igazán, aki minden lemezt végig tud hallgatni. Több mint 30 éve hallgatom Őket, nincs olyan hét amikor nem, és mindig élvezem a zenéjüket.
Baranyai János (2003.11.10.)

Unokatesóm 1988-ban, az általános iskola utáni nyáron berakott a magnóba egy kazettát, melynek az első oldalán a IV-es, a másodikon a Physical Graffiti 1. lemeze volt. Nem telt el sok idő, először LP-n sikerült szerezni pár hivatalos Zep-et, majd az egyetem nyarainak külföldi nyári munkái alkalmából jópár kalóz-CD-hez is hozzájutottam. Mérföldkő volt még a már többször említett a Göbölyös N. László-féle könyv. Aztán jöttek a szólólemezek, melyek után a koronát Plant fellépése jelentette a Pecsában. A mostani nosztalgikus hangulat oka pedig Plant '66 TO TIMBUKTU-ja. Valószínüleg nem esik messze az alma a fájától, menet közben kiderült, hogy a boldog békeidőkben Édesapám a Zep-t bömböltette, miközben én az anyatejjel voltam elfoglalva...
Uza Péter (2004.02.12.)

Középiskolás voltam /1999 körül/ mikor megkértem osztálytársamat hogy hozzon nekem valami "old rockot", hogy átírva, fateromnak tudjam adni karácsonyra. Erre ő elhozta az összes Zepp albumot faterjától. Eredmény: "Apám horgász-cuccokat kapott karácsonyra!!!!" :)
Phisical Graffiti: The Rover.- A valaha komponált legnagyobb zenei alkotás kerek e világon!!!!!!!!
Szóval kb. öt éve hallgatom őket, és semilyen együttes nem tudja őket lelökni a dobogó legfelső fokárol. Ennyi.
Hotváth Bálint (Lint) /POTÉ-ről/ (2004.04.01.)

Fősulis vagyok, és először itt hallottam a Zepet, az albérlőtársam mutatta meg. Először nem tetszett, de gondoltam elviszem és meghallgatom. Hát ezután kiidegeltem a családomat, és a lányokat az albérletben. Megszállottan kerestem olyan embert, akinek volt más lemeze is tőlük, és találtam. Azóta már majdnem az összes dalszövegük megvan, a történetüket ismerem, és nyugodtan mondhatom, hogy fanatikus vagyok. Olyan mint a levegő egyszerűen magadba kell szívni, mert nem tudsz nélküle élni.
Nagy Márti (2004.04.05.)

Irtózatosan beleszerettem a Zepbe, kb. 1992-ben, egy szegedi gimnázium olvasztótégelye bedarálta a naív vidéki kislányt, és mindenféle addig ismeretlen jósággal találkoztam. Pont akkor ütött be a hippi-reneszánsz, mindenki előkotorta a trapézgatyókat; tésztanyakláncot és fadarab-medálokat hordtunk, meg indiai blúzokat, és hosszú hajzatot. Az osztálykirándulásokon a buszon szólt a Doors, Hendrix, Stones és egyéb muzsikák. A walkman-korszak is ekkorra tehető, a Jugóból behozott Takt kazettákon hallgattuk a nagy zenéket. Az egyik osztálytárs megdobott Zep-pel, épp a Codá-val. Ráharaptam, utána sorban jött a többi. Még a Plant-koncerte is eljutottam, első sorban tobzódtam a Pecsa színpad előtt, és asszem még 1 Robert által elhajított műanyag palackból is szürcsölhettem az enyhet adó ásványvizet. Minden szép és jó volt, boldog hippiként tengettük már a Jatés egyetemi éveket, és akkor - minden tiltakozásom ellenére - '97-ben meghallottam a Chemical Brothers-től a Block rocking beats-t. Gyűlöltem minden techno-t, az elkerülhetetlenül közelgő elembertelenedett világot, az internetet, de főleg a Prodigy-t, hogy betették a lábukat a Szigetre. De a C.B. valamit megindított. Utána kazettán hallgattuk a Tilos Rádióról felvett műsorokat, és innen datálom, meg a Tilos partyktól, meg Fatboy Slimtől és a Korai Örömtől, hogy beszipantott a techno & partykultúra. Nem elsősorban az ingerszegény 4/4-es diszkózenére gondolok, amit drog nélkül képtelenség eltűrni, inkább a jazzy drum & bass-re, a bigbeat-re, az easy listeningre.
Paksi Erzsébet (2004.07.03.)

Még egész kölyök voltam, talán 4-5 éves, amikor a Hét című műsor szignálja nagyon tetszett. Persze mit tudtam még akkor, mi ez. Később láttam róluk pár fotót a bánat tudja hol, talán a Világ Ifjúságában, koncertfotók voltak, és úgy, hang nélkül lejött róluk az energia, és ez azonnal megfogott. Főleg Jimmy Page a kétnyakú Gibsonnal. Egyszer a rádióban is hallottam, talán a Tip-top Parádéban, amit a tesóm föl akart venni, de pont betojt a magnó, így nem sikerült. Aztán meghalt Bonzo, ennek kapcsán elég sokat lehetett róluk olvasni, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy egész sokat tudtam már róluk, de a zenéjüket még alig hallottam (kb. 10 lehettem ekkor). Ekkoriban a magyar rockbandák lemezeit hallgattam ezerrel (P. Box, P. Mobil, Skorpió, Dinamit, Mini, LGT), de külföldi zenékhez nem nagyon jutottam hozzá, senki sem hallgatott a közelemben ilyesmit, a "nyúvévesek" szemében elmaradottnak számított, az "entellektüelleknek" túl kemény. Már gimibe jártam, amikor az egyik osztálytársam fölvette nekem a negyedik albumot, amitől mindjárt padlót fogtam. Black Dog, Rock'n'Roll, Stairway To Heaven, Going To California...Aztán jöttek a többiek: az első, a második, stb. Később divat lett a heavy metal, a srácok Maident, Metallicát, Helloweent, Judas Priestet hallgattak, de a nagy öregeket, mint Zep, Purple, Sabbath, Heep senki sem ismerte, megint kívülállóként éreztem magam. 88 körül a Lézerszínház bemutatott egy Led Zeppelin műsort, amire egyik haverommal elmentünk. Ott szóba elegyedett velünk egy szakállas fickó, akivel utána elmentünk sörözni. Később be is mutatkozott, úgy hívták: Göbölyös N. László. Említette, hogy ír valami könyvet...
Almár Ákos (2004.09.15.)

A 80-as évek elején a középiskola kollégiumában szívhattam magamba a Zep művészetét. Először nehezen emésztettem és csak a hangszerelés tetszett. Később azt vettem észre magamon, hogy a Zep kemény gitárrifjeit fütyülöm óvatlan pillanatokban. Aztán gitározni kezdtem és addig nem nyugodtam, amíg a Stairway To Heaven alaptételeit el nem tudtam játszani. Egyre erősebbé vált bennem a vágy, hogy magamba szippanthassam ennek a különleges energiának minden cseppjét. Sokan próbálták már megfogalmazni, hogy milyen zenét játszik a Zep. Hard rock? Heavy Metal? Electric Blues? Voltak kritikusok és újságírók, akik azt mondták, hogy a metálzene alapjai itt gyökereznek. (nem hallottak addig Sabbath-ot.) De hogyan lehetne valamit betenni zenei skatujába, ha az a valami nemcsak zene, jóval több annál. Életérzés, energia, a lelki szabadság kifejezése a világ akkori négy legnagyobb zenészének előadásában. Nagyon örülök, hogy a mostani huszonévesek között is népszerű a tudáson és érzésen alapuló hangszeres zene.
Vincze Géza (2004.11.09.)

Az én történetem úgy 1 éve kezdődött. a szobatársamtól és a barátaimtól hallottam a Zeppelinről, hogy milyen jó. Volt a haveromnak egy válogatás albuma, azt meghallgattam, és SEMMI NEM TÖRTÉNT! Aztán megvettem a IV. albumot, meghallgattam, de nem erre számítottam, úgyhogy ismét kicsúsztam Zep szorításából. (A Rock&Roll azért tetszett!) Egy ilyen NAGY EGYÜTTES biztos k.rv. jó zenét játszik, gondoltam, biztos bennem van a hiba. Megvettem szép sorban a többi albumot, és még mindig úgy voltam vele, hogy egész jók, de nem több. A PG-t úgy kaptam kölcsön, és azzal indult be a gőzhenger: Custard Pie, Boogie With Stu...Azóta eltelt egy kis idő, és a Zep zenéje szerves része lett az életemnek, ha egy lakatlan szigetre kéne kiköltöznöm, és csak egy albumukat vihetném magammal, nem tudnék választani közülük. Ez az egyetlen kellemetlenség, amit okoztak nekem, de ezért nagyon hálás vagyok!
Üdvözlet mindenkinek: Földi József "Joe" (2004.11.19.)

35 éve rendületlen és elpusztíthatalan, mint tudjuk a rockról, az LZ imádat és szeretet. 69-ben voltam elsős gimis. Egyházi iskola, kollégium, vidéki kissrác szindróma stb. A 42 fős osztályból egyedül én vittem magammal Hendrix és a Cream szeretetét, amit igyekeztem tűzzel-vassal terjeszteni. Egy harmadikos srác látva a rock iránti szeretetemet megmutatta a ZK magnón a Good Timest... Innentől kezdve number one és minden. És hatalmas élmény volt huszonvalahány év után a BS-ben a voice & guitar by Led Zep. Térdre imára...
Péter Ferenc (2004.12.15.)

Az én és a Zep az úgy volt, hogy mikor már túlvoltam életem 2-3-4-5-6 koncertélményén (Ricse, Deák Bill, Európa Kiadó, Illés, Metál Lady, stb.) egyre jobban figyeltem a zenére. Azután a nagy kedvencem az AC/DC elindította a lavinát. Egy évig nem voltam hajlandó semmi mást hallgatni. Beszereztem az összes albumot (piacról, haveroktól meg ki tudja honnan). Az AC/DC-n keresztül megérett bennem valami. Aztán jött a Guns and Roses, mindkét zenekarnak volt népstadionos koncertje. Természetesen elmentem rájuk egyszál egyedül. Az AC/DC-re nem engedtek el. Apám a koncert végén a buszállomáson várt a stadionnál, két büdös nagypofon kíséretében.
Na de akkor hogy is jön a képbe a Zep? A nővérem is nagy zeneszerető volt, meg a barátnője is. Nézték a woodstock filmet meg a Song Remains The Same-t valami hihetetlen gyenge vhs-ről. Én csak legyingettem, hogy milyen gagyi cuccokat néznek. Ők meg: "Fogsz te még az AC/DC-nél jobb zenéket is szeretni...." Így is lett. Titokba elcsórtam nővérem kazettáját (Rock Story vállogatás - Led Zeppelin (Calypso rádió-Fiala András) Ezen olyan alap dolgok voltak mint a Whole Lotta Love, Heartbreaker, Moby Dick, The Song Remains The Same...stb. Szóval így kezdődött utána jöttek a sorlemezek. Megvettem őket bakeliten, talán az utolsó előtti nincs meg bakeliten. Ekkor voltam kemény 16 éves.
Azóta is nagy fanatikus vagyok.
Komáromy Zoltán (2004.12.27.)

Ének óra volt, és 1969. Mi fiúk a 8/a és 8/b osztályból ültünk a teremben, a lányok torna órán voltak. Az énektanárnő, hogy felkeltse érdeklődésünket, és hogy úrrá tudjon lenni azon a hangzavaron, amely rendszeresen kísérte ezeket az órákat, előző héten kitalálta, ha valakinek van kedve hozza be otthonról a kedvenc lemezét, hogy zenehallgatás címen meghallgassuk. Néhányan hoztak be pár Beatles lemezt, azokat nagyjából ismertük a klub-délutánokról meg a titokban megtartott házibulikról. Aztán egy vékony szőke srác kivitt egy lemezt a tanárnőnek, mondta, hogy az édesapja hozta neki külföldről. Hát az mindent felborított. Nem engedtük levenni, hanem amilyen hangosan csak lehetett bömböltettük a supraphone-t. Az egész iskola összeszaladt. Akkor szakítottam a Beatles-szel. Én azóta megszállottan szeretem a Zeppelint.
Negyven évvel később a barátom próbált rábeszélni, vegyek DVD lejátszót, sokkal jobb minőségű, mint a videó. Mondtam, hogy nekem nem kell, csak akkor, ha egyszer megjelenik A dal ugyan az marad című film. Eltelt fél év és kaptam egy sms-t: Megjelent! Csak ennyit.
Hont János (2005.01.21.)

Nekem a Zep-hez meg kellett érnem. 18 éves korom óta gitározom (most vagyok 33). Elsősorban a blackmore-i vonalat kedveltem, s bár régóta volt egy pár Zep lemezem (II. és III.), darabosnak, dallamtalannak tartottam. Nemrég unalmamban beleolvasgattam a Göbölyös könyvbe, s gondoltam meghallgatom már ezeket a számokat, melyekről ilyen ódák zengenek. Sőt Plant is mond valami olyasmit, hogy..."a Zep-et összekeverték olyan unalmas bandákkal minta a Purple, vagy Sabbath". Mint mond ez nekem, a nagy Blackmore fanatikusnak? Hallgassuk csak meg ! Ezzel egyidőben telenyomták a hipereket a Pop Classic lemezekkel, így az első öt lemez már meg is volt...és rákattantam. Nem kellett sokat gondolkodnom, miért volt a Zep nagyobb banda mint a Purple. Blackmore jobb szólós mint Page, de ennyi. A Purple egy középkategóriás sportkocsi, a Zep egy ezertonnás gőzmozdony. Egy Zep buli olyan lehetett mint egy atomrobbanás. A Purple-t továbbra is kedvelem, de a dalaik inkább a szólók mellé írt zenei részek, nem Zep szintű kompozíciók. A dalok tényleg meg vannak írva (nem csak megíródtak), van tartalmuk, mélységük, változatosak. A ritmusszekció félelmetes groove-ot visz. Rájuk valóban igaz, hogy voltak jobb zenészek tőlük, de együtt ők voltak a legnagyobbak.
Farkas Róbert (2005.02.07.)

Úgy 1980-at írtunk, a mi társaságunkban is tombolt a FEKETE BÁRÁNYOK őrület. Az egyik barátoméknál gyűltünk össze zenét hallgatni. A bátyja szalagjai között kotorásztunk /B-100-as magnó, Csehszlovák gyártmány/ mikor a kezünkbe akadt egy addig nem látott szalag. Gyorsan befűztük és a gitár rifftől hanyat vágódtunk. Ez volt a COMMUNICATION BREAKDOWN. Most már negyven leszek, de még ma is ők a legjobbak a rock zenében.
Bakó STRÖNPI Tamás (2005.03.08.)

Egyszer vidékről éjszaka-hajnalban hajtottam hazafelé nagyon álmosan, fáradtan, és valamelyik adót hallgattam, és a 60-70-es évek zenéi mentek. Egyszer mondtam magamban: "leadhatnátok a Stairway To Heaven-t vagy a The House Of The Rising Sun-t". Jött egy reklám blokk, és utánna egymás után ez a két szám jött. Gondolhatjátok, hogy kivert a veríték, egyrész azon, mert nem hittem a fülemnek, másrészt mert teljes hangerőre csavartam fel a rádiót. Sohasem felejtem el...
Győrfy Attila (2005.04.26.)

Szóval 10 éves voltam és - persze mint minden ép, kétlábú gyereknek, nekem is - mindenem volt a foci. 70 nyarán történt, hogy Kecskeméten a Leninváros nevű kerületben (ah, azok a régi szép idők!) egy 9 emeletes tövében rúgtuk szét a cipőinket sorban reggeltől estig. Az egyik haverom bátyja akkor jött haza Londonból (hogy jutott ki, ma se tudom!) és hozott vagy 10 lemezt, köztük az ELSŐT és a MÁSODIKat. Átmásolta magnóra (ZK140) és reggeltől estig ezt nyomta az ablakból. Kb. az első nap délben közöltük vele, hogyha mást mer felrakni, telenyomjuk a magnót fogkrémmel... Ez hatott, de persze nem kellett sokáig győzködni :o))). Mi meg zenére fociztunk. Ma is beleborzongok, ha a Good Times Bad Times vagy a Whole Lotta Love kezdődik. Attól kezdve rockrajongó vagyok, persze a Zepp a mindenem. Amit lehet megszereztem tőlük.
Szekér Tamás (2005.08.11.)

Az én Zep-szenvedélyem a legfrissebb jelenleg a levélírók között, azt hiszem, hiszen ezen a nyáron ismertem meg őket. Persze már régebben is hallottam a nevüket, és a Stairway to Heaven-t az apukám egyszer megmutatta nekem, de akkor még nem fogott meg. Nyár elején egy fiú hatására, aki nagy rajongó, én is kivettem egy cd-t a könyvtárból, mert szégyelltem, hogy fogalmam sincs az egészről. A kettes volt, és amint meghallottam Plantet a Whole Lotta Love-ban, a Ramble On-ban, vagy a What Is and What Should Never Be-ben, valami olyan elementáris energiát és zenei tökélyt éreztem, amilyet még soha. Egész nap és még napokon át hallgattam, azóta sikerült megszereznem a How the West Was Won-t, ezt az utóbb kiadott hármas lemezt, illetve a The Song Remains the Same-et (a dvd-t), és amikor először láttam Page-et vonóval játszani, egyszerűen letaglózott. Mindent meg akarok tudni róluk azóta, tanulom a dalszövegeket, olvasom a történetüket, és nagy lendülettel gyűjtöm a többi lemezt, és rajtam is valami őrület kezd úrrá lenni... Egyébként a Kashmir volt még az a szám, ami elindított a lejtőn (vagy emelkedőn?). Üdvözlök minden Zep-rajongót!
Gyurkó Bernadett (2005.09.01.)

Én nem olyan villámcsapás-szerűen ismertem meg a Zeppelint, mint többen, akik már itt írtak. Nálam a megismerés elég sokáig tartott. 1994-ben, Prágában voltunk gimnáziumi osztálykiránduláson, és az egyik barátomnál többek közt a The Song Remains The Same zenéje is ott volt kazettán. Éjjel belehallgattunk. Arra máig emlékszem, hogy a Dazed And Confused kifejezetten tetszett, de valahogy nem jutott eszembe hogy kölcsönkérjem a kazettát. Aztán 1998-ban a Whole Lotte Love klipje is nagyon jó volt. (Ekkortájt leginkább Eddát és Bov Jovit hallgattam kis Queennel, később P Mobillal fűszerezve, ugyanakkor, kezdtem kíváncsi lenni, hogy a nagy hard rock elődök mit is alkottak.) Mégis, csak 2000-ben jutottam el oda, hogy vettem egy 60 perces Led Zeppelin válogatáskazettát. (Valami névtelen magyar kiadó adta ki a The Golden 60's Minutes sorozatban, és az első 5 lemezről válogattak.) A számok nagyon jók voltak, de a hangminőség csapnivaló. Emiatt, meg mert kíváncsi voltam a többi számra is, először átmásoltam az I. és a IV. albumot, (később persze CD-n is megvettem) majd 2003 májusában megvettem a II. és a III. albumot is. Ekkor kezdtem érezni, hogy a rajongójuk vagyok. Később persze jö6tt a többi album is, meg a koncert- és szólólemezek.
Horváth Tamás (2005.09.01.)

8 éve az USA-ban élek, egész életemben a rockot halgattam. A Szabad Európa Rádión kezdtem fiatalon, most 55 vagyok de egész nap mindenhol zenét halgatok. Melóba, kocsiba, otthon. A Led Zeppelint 1969-ben szerettem meg, akkor voltam katona és teljesen megőrültem ha hallottam! 19 évesen és a mai napig végigfut a hátamon a hideg, ha hallom akár többször egy nap.
Üdv minden Zeppesnek & classic rocks rajongónak Joey (2005.09.12.)

A 90-es évek elején, kamaszkoromban hatalmas reneszánsza volt a hippi-korszaknak meg a 60-70-es évek zenéinek. Ez szerintem valahol '91-ben, a Doors-film megjelenésével kezdődött. Ezzel egy időben már nagy sztár volt a Guns 'n' Roses, meg beindult a grunge-korszak, a Seattle-i zenekarok virágkora. Úgyhogy dúskáltunk az új zenékben meg a régi muzsikákban is. A koleszban sokszor bömbölt a 'Szentháromság', a Zep, a Deep Purple meg a Black Sabbath. 14-15 évesen persze furán hangzott ez a zene, a megszokott, 80-as, 90-es évek "rádióbarát", telt hangzásához képest szokatlanul nyers, szellős muzsika volt, nem igazán tudtam mit kezdeni vele. A Stairway-ért azért odavoltam már akkor is, de hát ki nem; no de a lényeg akkoriban mégiscsak inkább az új zenekarok zenéje volt. Én igazság szerint a "pesszimista zeneelméletet" vallom, ami szerint nincs már sok új a zenében, mindig vissza lehet nyúlni korábbra, másokhoz, nehéz már igazán újat és egyben maradandót kitalálni. Ebből kiindulva a barátaimmal együtt azt kezdtük nézegetni, hogy a kedvenceink vajon mit hallgattak kezdő korukban? És így a Gunstól meg a Black Crowes-tól és Lenny Kravitz-től szépen visszamentem az Aerosmith-ig, onnan meg a Stones-ig és a Zep-ig. (Ugyanezt a Seattle-vonaltól is lehet követni, én főleg Pearl Jam-et hallgattam, ők pedig jól hallhatóan Hendrix-mániásak /is/ voltak).
A Zep zenéjére folyamatosan "értem be". Minél idősebb lettem, annál jobban megtanultam értékelni, és a folyamat még most is tart. Az In My Time Of Dying-ot korábban pl. alig voltam képes végighallgatni, és most, igazán felnőtt fejjel értettem meg a lényegét mind a zenének, mind pedig a szövegnek. De mondhatnék még bőven példákat.
(A folyamat még annyiban is tart egyébként, hogy már a Zep-től is úgymond "továbbmentem". Hiszen miből táplálkozik a Zep, Hendrix, a Stones és még sok hajdani nagyság zenéje? A bluesból, az angolszász népzenéből, egy kicsit az európai jazzből és még sorolhatnánk. Úgyhogy nekik köszönhetően azóta bőszen hallgatom Robert Johnson-t, Bert Jansch-t meg Django Reinhardt-ot.)
Nagy "TheRover" Gergely, Zep Session zenekar (2005.11.21.)

1969-ben hallottam őket először, már nem tudom melyik számukat adta a rádió.
Azóta imádom őket!!!
Kislány voltam még, és sikerült 1-2 számukat felvenni magnóra............na attól kezdve ahogy elmentek anyámék dolgozni, tök hangerőn hallgattam, a szomszédok nagyon utáltak, és folyton panaszkodtak a szüleimnek.......he-he-he Sőt! Levelekkel bombáztam a Petőfi rádió kívánságműsorát, hogy adják le a Moby Dick-et!!!!
Leveleim sikerrel jártak, bemonták a nevem, leadták a Moby Dick-ket. Az összes fiú az osztályból hozzám járt Led Zeppelint hallgatni!!!
Na, így kezdődött minden!
Fenyvesvölgyi Éva (2006.08.26.)

Valamikor, a kilencvenes évek közepén, amikor tizenévesen ráéreztem a rockzenére, apám mesélt egy híres rockzenekarról, akiknek a koncertfilmjét látta fiatalon a mozikban. Ez volt a Led Zeppelin: A dal ugyanaz marad című alkotása. Nem sokkal később vettem egy válogatáslemezt, amin rajta volt a Heartbreaker. Az a dal egész egyszerűen lenyűgözött, utána már egyre többet és többet ismertem meg, majd megszereztem a filmet is és hirtelen megértettem amiről apám beszélt, a Zeppelin maga a nagybetűs ROCKZENE. :)
Bollók Csaba (2006.11.30.)

A Vaterom és a bátyám a zeppelin imádatom indítója.
Ott kezdődött hogy Vaterom mindig is jó zenéket hallgatott,ő a Zeppit még gimis korában hallotta a Balasagyarmati strandon vmikor 70-es években, egy srác rakatta be külföldről szerzett bakelitjét.
Aztán amikor a Bátyám általánosba felsőbe került jött egy srác a szomszéd faluból aki eleinte guns n roses kazikat hozott majd egyszer 1 zeppi is oda került, living loving maid-el meg heartbreakerrel. Vaterom nagyon örült neki, aztán vmikor 1995 körül vettünk cd lejátszót amihez kapott Apa pár lemezt köztük a II-est meg III-ast, meg egy vmi best-ofot.
Azóta néha néha hallgattam zepit de nem tudatosan, csak úgy beraktam, most már nem is értem hogy miért nem fogott meg korábban. Aztán amikor 2005 karácsonyára megszereztem Vaternak a 2003-as dupla dvd-t és együtt megnéztük azóta a Zeppelin az egyik kedvenc!
Kotány Áron (2007.09.03.)

Nos akkor elmesélem, hogy én mióta szeretem a LedZepet....
Debreceni Egyetem, Benczúr koli, egy "őrült" 'szobatárs', aki állandóan valami zajos koncertfelvételen hallgatta a Stairway To Heaven-t.
Ez most azért is aktuál, mert vagy egy éve jött elő megint, és azóta is.
Árvay Krisztina (2007.12.06.)
(Ez nagy meglepi nekem, Kriszti egy szobatársam barátnője volt, tulajdonképpen évekig együtt éltünt a tíz ágyas koliszobában - ilyenformán akár tízegynéhányan is alkalmanként. Persze, hogy bömbölt a Led Zeppelin minden zörgő bootlegen, de nem gondoltam, hogy ennek ilyen kiváló következményei lesznek. - a szerkesztő)

Nyolcadikos voltam 1980 körül, abban az időben vitt el az unokabátyám egy mozifilmre - a Led Zeppelin: A dal ugyanaz marad című filmjére. Annyira megfogott, hogy nyolcadikos fejjel megtanultam minden dalt, és a Zeppelin gitárosa, Jimmy Page lett a példaképem. Ő is maradt.
Vilmányi Gábor (Exotic, Manhattan, Lead Zeppelin) (2008)

Hogyan házasodtam össze a Led Zeppelinnel:
1969 nyár. Nyolcadik előtti évben a SZER-t hallgattam a klotyóban, valami kis zörgős táskarádión, ahol az éterből lezörögött rám a Zep! Szeptemberben a suliban fel akartam vágni, hogy gyerekek, új kedvencem nőtt a nyáron, mikor is szerelmem-osztálytársam cinkosan rám kacsintott, hogy gyere el hozzánk, hozd még azt a pár marhát, aki SZER-t hallgat, és mutatok nektek valamit, apám nem lesz otthon, elcsenjük a lemezt. Ügyvéd papának volt két Zep lemeze. Itt lett vége a világnak. Megszűnt minden más addig hallgatott „csoda". Isti olykor ellopta otthonról a lemezt, behozta a suliba, és egyszer csak átkerült csirkebélre, mert ügyvédpapa vett egy magnót. Minden nyolcadikos házibulin az szólt, akinél volt magnó-batár. Rá két évre én is kaptam egy lengyel Grundigot, s onnantól a nagymamám már csak Led Zeppelint (persze Syriust, Hendrixet, Joplint, Uriah Heepet, Deep Purple-t és még sok finomságot is) hallhatott otthon. Aztán negyedik gimis lettem, mikor megérkezett hozzánk a Zep film. Több napot hiányoztam a suliból, mert méterben vettük a mozijegyet, és napokig csak ott ültünk a moziban (exurammal). Abban a szezonban 74-szer néztem meg a filmet (azóta persze még nagyon sokszor). Persze, a lemezt is megszereztük, naná! Akkori hippilétemnek Hendrix, Joplin mellett ők voltak a megtestesítői.
Aztán 1978-ban Zepre mentem férjhez. Bevonulás-kivonulás Zeppekre (Since I've been..., Stairway..., Tangerine). Az anyakönyvvezető hivatal és a rokonság legnagyobb elképedésére. Rajtam indiai hippiruha, exen bordó bársony öltöny, ahogy ezt egy tisztességes szocialista hippitől el lehetett várni. Hajban virág, szandál, pajesz stb. A válásomkor már nem Zep szólt, de mikor hazamentem, még egy Black Doggal elsimítottam a lelkem ráncait. Gyermekem is valószínűleg Zepre fogant, Zepen élt hasban, hason kívül.
Mikor 1993-ban Plant itt járt, én voltam koncertjének a sajtósa. Napokig nem mostam kezet a találkozás után. Azóta is elmegyek mindenre, amit csak el lehet érni Zepileg. Remélem, még egyszer kezet foghatok bármelyikükkel is, de ha nem, akkor fotózhatom még őket jó sokat.
S.Varga Ilona – A Lion fotó (2008.05.05.)

A sztori: Köbö 15 éves voltam, amikor egy jóbarátom szerzett valami lomtalanításból egy Led Zepp válogatás kazettát. Akkoriban már hallottam a bandáról, sőt számok foszlányait is ismertem, de nem igazán hatott meg. Majd este fürdés közben beraktam a kazettát a magnóba és azt hittem rosszul hallok. ILYEN ZENE LÉTEZIK?? EZ EGYSZERŰEN K... JÓ!!! Ez volt a Black Dog... Kiugrottam kádból és elkeztem ugrálni a vizes kövön... majd hanyatt estem. Aztán jött a Whole Lotta Love és teljesen elvesztem. Ez történ 2000ben. Kivételezettnek érzem magam, hogy megtaláltam azt a zenét ami a legjobban megfelel számomra. Amit bármikor meghallgatok mindig libabőrös leszek és úgyan az a földöntúli érzés kerít hatalmába, mint 15 évesen. LED-ZEPPELIN FOREVER!!!:)
Üdv. Juhász Kristóf (2008.05.16.)

Sziasztok!
Az én Zeppelin történetem egyszerű. A 70–es évek második felében abban a később várossá lett faluban a mozi volt a legolcsóbb és legnépszerűbb szórakozási forma. Zsebpénzem nagyobb része arra ment, hogy a jó filmeket többször megnéztük. (Többek között Roy Harper közreműködésével készült Valerie – t, ha jól emlékszem a címére.)
Egyik alkalommal A dal ugyanaz marad – azóta klasszikussá vált – opust vetítették. Úgy emlékszem, hogy beleragadtunk a székbe az első vetítést követően. Aztán amíg ment mindennap megnéztem. Tisztán emlékszem, hogy a STAIRWAY TO HEAVEN alatt padlót fogtam (akkor már pötyögtem egy kicsit a gitáron), a vonós jelenetet már nem is mesélem. Elájultam a klipektől, szóval lenyűgöző volt. Ott lettem rabja a zenéjüknek és kimondottan örülök, hogy lelkes zenei dvd gyűjtőként amit lehetett megszereztem róluk és tőlük. Így most bármikor megnézhetem őket. Most a fiamnak mutatom nagy lelkesedéssel, pozitívum, hogy ő is érzi, ez pokolian jó zene. Ott voltam tavaly Plant Pecsa-beli koncertjén is. Sokan voltunk…
Enjoy Led Zeppelin!
Joós Tamás (2008.09.08.)

Ha van kedved írd meg a te történetedet rockmuzeum@gmail.com